Mit jelent a Chelsea Virágkiállítás az ágazatnak?
Az angol Királyi Kertészeti Társaság által szervezett Chelsea Virágkiállítás Nagy-Britannia legjelentősebb növénybörzéje. A BBC televízió összesen 11 órányi főműsoridőben foglalkozott az idei kiállítással, valamint számos rádióriport és cikk is készült az eseménnyel kapcsolatban. De pontosan miben látja a kertészeti ágazat a kiállítás fő hozadékát?
Természetesen vannak néhányan, akik csak egy szépen csomagolt média-őrületenek tartják a kiállítást, azonban a kertészetek 10%-os forgalomnövekedést mutatnak az esemény után. Amíg a kereskedelmi kiállítók kétszer is meggondolják a részvételt a magas kiállítási költségek miatt addig a teljes ágazati forgalom számára fellendülést jelent ez a minden év májusában megrendezett felbolydulás.
A fogyasztók érdeklődése rögtön a kiállítás után nő. Dennis Espley, a Squires Kertészet ügyvezető igazgatója és a Kertészetek Egyesületének következő elnöke ellátogatott az eseményre, hogy tájékozódjon az aktuális irányzatokról és ötleteket gyűjtsön a Squires Kertészet kínálatának bővítésére, annak ellenére, hogy a cég 2008 óta nem vesz részt a kiállításon. Espley szerint a növénybörze feltétlenül kedvezően hat az eladásokra. Természetesen az időjárás is befolyásoló tényező: ha jó idő van a kereskedelem határozottan növekszik.
Espley úgy véli, hogy a médiavisszhang a legfontosabb tényező a kertészkedés népszerűsítésében, ami az eladások növekedéséhez is vezet. „A BBC rengeteg embert ér el. Mozgásba hozza az embereket, különösen ebben a késői szezonban. Cselekvésre hív. A Chelsea kiállítás most még nagyobb jelentőséggel bír, mert az idény ebben az évben később kezdődött, mint máskor, amikor az emberek már befejezték kerti munkáikat a kiállítás idejére.”
Espley hosszasan fejtegeti, hogy a Chelsea kiállítás „jól láthatóan hatással van” a vásárlási szokásokra. „A (bemutatott) minőség lelkesíti az embereket, nagyon inspiráló egy ilyen a kiállítás. A kertek színvonala lenyűgöző volt, és egyre több és több olyan dolog jelenik meg, amit egy átlagember hasznosítani tud.
„A kiskertek nagyon jók voltak, valamint akadtak gyerekekkel és kertészkedéssel kapcsolatos dolgok, amiket magukkal vihettek a látogatók. Nehéz azt mondani, hogy a Királyi Kertészeti Társaság csinálhatná jobban. Könnyű kritizálni valamit, de nem tudom hogyan lehetne jobban csinálni. A kereskedelem szemszögéből meg kell tartani a számos kis kertet és a műsort a BBC-n. Ez az ami az üzletet mozgatja.”
Espley szerint nehéz konkértumot mondani, de becslése szerint az időjárástól függően a kiállítás hozadékaként 10%-os növekedés mutatható ki az eladásoknál. Ebben az évben az időzítés különösen jó volt, a May Bank Holiday előtti hétre esett, ami miatt a hobbykertészeknek volt idejük vásárolni és nagyobb beruházásokba kezdeni.
Egyre kevesebb kertészet vesz részt a kiállításon, eltekintve a Hillier Faiskolától , ami idén nyerte el a 65. aranyérmét és ezzel tartja a Guiness rekordok könyvében a „Chelsea virágkiállításon sorozatban elnyert legtöbb aranyérem” világrekordját. A Squires és a Notcutts 2008 óta nem állít ki a magas részvételi díjak miatt. A Crocus internetes áruház, egyre jelentősebb résztvevőjévé válik az eseménynek; kerteket épít és növényeket szállít a kiállításhoz.
A növénypavilonban a nagykereskedő John Woods kínálja újdonságait, többek között a
Hydrangea ‘Twist-n-Shout’-ot, a Coprosma ‘Pacific Sunset’-et és a Cornus Venus-t.
Annak ellenére, hogy az „Ideális otthon kiállításon” való részvétel miatt nem indulhattak a Chelsea „Az év növénye” díjáért más termesztőkkel együtt a cég is üdvözli azt a kezdeményezést, hogy újra a növényekre helyezzék a hangsúlyt a személyeskedés helyett.
John Lord, a John Woods ügyvezető igazgatója örül. Egy újabb üzleti lehetőséget lát ebben és véleménye szerint „elszalasztott lehetőség” azok számára, akik a kereskedelmi forgalomban jelenleg nem elérhető növényeket mutatnak be.
A HW Hyde bemutatta a Lily Allan ‘Popstar’ nevű új liliom fajtájukat, ami még nem kapható kereskedelmi forgalomban és várhatóan 2011-ben is csak kisebb mennyiségben fogják árusítani.
A Capel Manor/John Woods kert júniustól a Capel Manor Szakiskolába költözik ahol tovább népszerűsíti a növényeket.
Volt egy kis családi zúgolódás a növénypavilonban a kiállítók között, de úgy tűnik a rádióadók a kertekre és a rendezvény körüli felhajtásra összpontosítottak.
Könnyű elveszni a több, mint százféle növény között. A 2009-es, visszafogott évvel szemben, ahol összesen három aranyérmet osztottak ki, idén 12 érem talált gazdára. Az idei év sokkal tipikusabb volt a visszatérő irányzatokkal és a kevesebb drága szobor-szerű termékkel, amik után az érdeklődés csekély volt és a kereskedők nem tudtak eladni.
A kereskedelmi irányadók, beleértve a Hozelock, a Thompson &Morgan , a Bulldog, a The Compost Heap , és a Town & Country a kiállítást vállalatnépszerűsítési gyakorlatnak látják. A költségeiket ők is az eladásokkal fedezik, amit a termesztők nem tehetnek meg, mert ők nem árusíthatnak a kiállításon.
Peter Seabrook és Neil Grow riporterek a kiállításon részt vevő kerttervezőket kritizálták, amiért elfordultak a „termeszd magad” gyakorlattól, ahogy a Chelsea kiállítás miatt a kertészetek teljes sebességre kapcsoltak. Andrew Fisher Tomlin bíró elsimerte, hogy ez a trend a tervezők számára vonzerő-vesztéssel jár. Az új biodiverzitás irányzat nem könnyíti az eladásokat az ágazat számára sem.
A Hardy’s Cottage Garden Plant tulajdonosa Rosy Hardy véleménye szerint a tervezők nem dőlnek be a „termeszd magad” dolognak, de hozzátette, hogy a kiállítás visszatért a „helyes kertművelés – amit termeszteni tudsz” elvéhez az egzotikus és az avant garde helyett.
Azt mondja: „A kemény tél miatt az embereknek nem volt idejük tétovázni a népszerű egzotikus növényekkel. Az egzotikus növényeket bemutató kertek mind más országokkal hivalkodnak. Sokkal több külföldi kiállító van itt, akik csak külföldi nyaralásokat hirdetnek, így kevesebb a faiskola is köztük.”
Matthew Appleby (www.hortweek.com) cikkét fordította:
Katona Nikolett
okl. tájépítész mérnök


Posted in 


