A kertépítésben a Magyar Kertépítő Verseny egyenlő a divatbemutatók kifutójával
A verseny célja a kerttervező-, kertépítő szakmában dolgozók és hallgatók Közép-Kelet európai szintű szakmai megmérettetése továbbá egy olyan nagy érdeklődésre számító attrakció létrehozása, amely sok céget és a kertészet iránt érdeklődő látogatói csoportot vonz.
A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) 2009-ben indította útjára a szakma csúcsrendezvényének számító Magyar Kertépítő Versenyt. A verseny ötlete a Chelsea Flower Show mintájára született két évvel ezelőtt. A Magyar Kertépítő Verseny a Hortus Hungaricus szakkiállítás és vásár fő látványossága, egyben a kertészeti szakma csúcsrendezvénye.
A verseny szervezését a MAKEOSZ elnökségének döntése után 2009. június 14-én kezdtük meg. A verseny megkezdéséig szűk három hónap állt rendelkezésünkre, ennek ellenére a verseny nagy szakmai és látogatói érdeklődést váltott ki.
22 csapat vett részt a versenyen: két kertészeti szakközépiskola (FVM KASzK Varga Márton SZKI, Magyar Gyula Kertészeti SZKI), egy „vegyes” csapat és 19 vállalkozás. A tavalyi kertépítő versenyen indulók, név szerint, az alábbiak voltak:
| Virágoskert-Építés Kft. |
| Barack-Virág Kft. |
| Garden 2000 Kft. |
| BIOTÓ Kft. |
| Prime-Garden Bt. |
| Csemete-KERTMŰHELY® |
| Stipa Kertészeti Bt. |
| „Vegyes” csapat: Berkes Gyöngyi, Sutyor János, Biczó József ev., Singer Gábor Péter |
| Szabó Kertépítő Kft. |
| Gyermelyi Kertépítő Kft. |
| COLOOR Bt. |
| Fülöpkert Kertépítészet |
| FVM KASzK Varga Márton SZKI |
| GARDENHOME |
| Háromkaptár Kft. |
| Kert Stúdió Kft. |
| Kertgondnok Kft. |
| Magyar Gyula Kertészeti SZKI |
| Mastergarden Bt. |
| S.O.O.N. Kft. |
| Szabó Péter e.v. |
| ZOLLA Kft. |
A 2009-es versenyre történő nevezés lényegi részei a gyakorlati munkában megkövetelhető tervezési-, kivitelezési tervek és dokumentációk voltak. Az építési terület nagysága összesen 20 m² volt, amelyet egy adott filozófia alapján kellett megtervezni és megépíteni. A nevezést tavaly még két körös rendszerben bonyolítottuk le. A versenyző csapatoknak három különböző kategóriáját különböztettük meg: vállalkozásokat, hallgatói csapatokat, és ezek „vegyes” csapatait.
A zsűri tagjait, alapos mérlegelés után kértük fel az első verseny zsűrizésére. Fontos célunk volt, a nemzetközi, szakmai köztudatba való bekerülés ezért fontos szempont volt, hogy elismert hazai szakemberek mellett egy „európai” berkekben jó hírű tagja is legyen a zsűrinek. Kiemelt szempont volt az együttműködés akadálytalan (pl. nyelvi) biztosítása, így olyan hazai zsűritagokat kellett választanunk, akik nagy szakmai tapasztalatuk mellett fiatalos lendülettel és angolul kiválóan tudnak együtt dolgozni. Ezért a következő személyekre esett a választás:
Nico Wissing – az Európai Kertépítők Szövetségének alelnöke, tájépítész
Vince Tamás – MAKEOSZ alelnöke (a közösségi stand kivitelezője), kertépítő
dr. Balogh Péter István – BCE Kert, és Szabadtértervezési Tanszék adjunktusa
ifj. Dezsényi Péter – Deep Forest Kft. ügyvezetője, kerttervező
A verseny helyszíne Szigetszentmiklós volt, a Hortus Hungaricus rendezvényi területe, amelyen belül összesen 660 nm bemutató kert épült meg. Ennek egy komoly része volt a MAKEOSZ közösségi standja, ahol a szövetség részben reprezentációs célból, részben információs célból alakított ki egy 200 nm-es, egyedi terv alapján kiépített kertet. Ez a kert később megkapta a rendező házigazda külön elismerését.
Az Első Kertépítő Versenyt összesen 14.500 látogató tekinthette meg, amelyből kb. 3.200 szakmai látogató volt. A szervezést anyagilag 19 különböző méretű vállalkozás szponzorálta, melyek között megtalálható volt a MAKEOSZ több partnere, illetve alkalmi támogatói.
A nyomtatott sajtóban az első felhívás 2009 augusztusában jelent meg, melyet összesen 25 oldalnyi cikk követett, 5 sajtóorgánumban, összesen 100.000 példány megjelenésben.
A kertépítő versenyre a MAKEOSZ honlapon keresztül közel 7.000 on-line látogató keresett rá a rendezvény hónapjában.
A versenyről több, mint 50 perc video- és hanganyag készült. Külön cikkek készültek a nyertes csapatok kertjeiről, több szakmai és széles körben olvasott magazinban. A csapatok digitálisan elkészített okleveleiket és a versenyről készített képeket, videókat külön marketing csomagban megkapták.
Az Első Magyar Kertépítő Verseny érdekessége, hogy a rendezvény háziasszonya Serdült Orsolya 2009-es magyar szépségkirálynő volt, továbbá meglátogatott minket Bálint Gazda is.


Posted in 


